Kutatási téma

Plauzibilis érvelés a nyelvészetben

Futamidő: 2005. 01. 01. - 2008. 12. 31.

 

1.            Problémafelvetés

 

A nyelvészeti kutatómunka egyik legalapvetőbb sajátossága az, hogy adatok inkonzisztens halmazából indul ki, mi­köz­ben a nyelvész feladata az, hogy olyan szabályhipotéziseket fogalmazzon meg, amelyek alkalmasak az ada­tok konzisz­tens leírására. A nyelvészeti elméletalkotás egyik legérdekesebb és legproblematikusabb tu­do­mány­metodológiai tulaj­donsága az a feszültség, amely az adatok inkonzisztenciája és az adatok konzisztens leírására való törekvés között fennáll. Ezt a feszültséget a nyelvészeti elméletek tudománymetodológiai alapjait explikáló metaelméletek mindeddig nem tudták kezelni.

Ugyanis a huszadik század második felében – részben a generatív nyelvészet kialakulásának eredmé­nye­kép­pen, rész­ben annak ellenhatásaként – létrejött nyelvészeti elméletek mindegyike előfeltételezi egy olyan imp­li­cit me­ta­elmélet létét, amelyet eleve adottnak vél, és amelynek háttérfeltevéseire nem kérdez rá. Noha az el­mé­leti nyel­vé­szet pluralizmusa és heterogenitása közis­mert és ezért az egyes nyel­vészeti elméletek mögött meg­hú­zódó me­ta­elméletek is sokfélék lehetnek, ez utóbbiak egy jelentős része mégis ren­del­kezik nagyon jól leírható kö­zös vo­ná­sokkal. E közös vo­nások megfelelnek az analitikus tudományelmélet ún. „standard” vagy „elfogadott nézetének” (vö. Laki J.: Empi­rikus adatok, metodológia, gondolkodás és nyelv a XX. századi tudo­mány­fi­­lo­zó­fiá­ban. In: Laki J. (szerk.): Tudomány­filozófia. Budapest: Osiris, 1998, 7-32).

A közfelfogás szerint tehát a nyelvészeti elméletal­kotást azon ideálképnek megfelelően kel­le­ne elkép­zel­nünk, amelyet az analitikus tudományelmélet „standard nézete” a tudományos racionalitásról fest:

 

„Noha e feltevés nem mindig explicit, a nyelvészek szemmel láthatóan eleve adottnak tekintik az em­pi­ri­kus elméletek szerkezetére, funkciójára és értékelésének módszereire vonatkozó standard né­zetet” (Ringen, J.D.: Linguistic facts. In: Cohen, D. & Wirth, J. (eds.): Testing Linguistic Hypotheses. New York, 1975, 3).

 

Az empirikus elméletek elfogadhatóságának a standard felfogás szerinti kritériumait Stegmüller többek között így jellemzi az ana­litikus tudományelmélet nézeteit összefoglaló monumentális könyvsorozatában (terjedelmi okok­ból a felsorolt tíz tulajdon­ságból itt csupán azt a ket­tőt emeljük ki, amelyek problémafelvetésünk szem­pont­já­ból rele­ván­sak): Először is az elméletnek helyes deduktív következtetéseket kell alkalmaz­nia. Másod­szor, az el­méletnek logikailag ellentmondásmentesnek kell lennie (Stegmüller, W.: Theorie und Er­fah­rung. Berlin & Hei­delberg & New York, 1970, 373). Ha a nyelvészeti elméletek implicit metaelméletként elő­feltétele­zik a stan­dard nézetet, akkor ebből az alábbi állí­tás következik:

 

(H1)        Az elfogadható nyelvészeti elméletek

(a)                       (a) kizárólag helyes deduktív következtetéseket alkalmaznak, és

                           (b) fenntartják az ellentmondás-mentesség elvét.

 

E felfogás az utóbbi évtizedekben mit sem változott – a generatív nyelvészet ill. az annál szélesebb, de az­zal össze­füg­gésben kialakult jelenlegi elméleti nyelvészet implicit metaelmélete többnyire megkérdőjelezetlenül érvényesnek tekinti az említett standard felfogást. Ugyanakkor a standard metaelméleti nézetrendszer helyes­sé­gét nem kell kri­ti­kát­la­nul elfogadnunk (vö. pl. Devitt, M. & Sterelny, K.: Language and Reality. An Intro­duc­tion to the Philosophy of Language. Oxford, 1999, 9). Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ez az implicit me­ta­elmélet nem fest-e hamis képet a nyel­vészeti elméletalkotás gyakorlatáról. Miután e kérdést a hetvenes-nyolc­va­nas évek tudományelméleti vitáiban igen élesen, de első­sorban a ge­neratív nyelvészet empirikus státusá­val kap­csolatban vetették fel, jelen pályázatban egy eddig alig érintett szem­pontból kívánjuk meg­vizs­gálni: a nyelvészeti érvelés bizonyos sajátosságainak szempontjából. (H1)-gyel szemben az alábbi hipotézis mel­lett kí­vá­nunk ér­vel­ni:

 

(H2)        Vannak olyan nyelvészeti elméletek,

(a)                       (a) amelyek tételei között nem deduktív, hanem plauzíbilis következtetési relációk áll­nak fenn és

(b)                       (b)amelyek az ellentmondás-mentesség elvének csupán egy gyengített változatát képesek fenn­tar­tani,

(c)                       (c) ugyanakkor széles körben elfogadottak és vitathatatlanul sikeresek.

 

Mindenekelőtt röviden rá kell mutatnunk azokra a szempontokra, amelyek (H1) és (H2) imént jelzett szembeál­lí­tá­sát motiválják.

Először: a gyakorló nyelvészek meghatározó több­sége nincs tisztában a plauzíbilis következtetések­nek és az ellentmondásoknak a tudományos problémamegoldásban játszott szerepével. A gyakorló kutatók jó része ugyan­is elfo­gadja a (H1) hipotézist, ugyanakkor lépten-nyomon használ nem-deduk­tív kö­vet­kez­tetéseket egy-egy probléma megol­dása során – csakhogy ezt reflektálatlanul teszi. Ez két dolgot jelenthet: vagy abban a tév­hit­ben ringatja magát, hogy – a standard felfogás normáitól vezérelve – helyes deduktív következtetéseket al­kal­maz és ellentmondásmentesen jár el, miközben kö­vetkeztetései valójában nem deduktívek, hanem plau­zí­bi­li­sek és esetleg ellentmondásosak; vagy sejti ugyan, hogy nem (H1) szerint jár el, de ezt rossz lel­ki­is­me­ret­tel te­szi. Vagy­is: az az önkép, amelyet a nyelvészek je­lentős része (H1) implicit vagy explicit elfogadásával saját tevé­keny­ségéről fest, lényegesen eltér e tevékenység egyes tényleges tulajdonságaitól.

Másodszor: (H1) szerint az olyan nyelvészeti elméleteket, amelyek (H2)-vel jellemezhetők, elfogadha­tat­lannak kellene minősíteni, mert nem felelnek meg sem annak a követelménynek, hogy kizárólag helyes de­duk­tív következteté­seket szabad alkalmazniuk, sem annak, hogy követniük kell az ellentmondás-mentesség el­vét. Ugyanakkor egy ilyen elmélet mégis lehet „sikeres”, „eredményes”, „működőképes” és a recepció tanú­sága sze­rint jelentősen hozzájárulhat azon problémák kezeléséhez, amelyek megoldását céljának tekinti (az idé­zőjelbe tett kifejezéseket preexplikatív érte­lemben használjuk).

Tekintettel azon problémák bonyolult voltára, amelyeket (H1) és (H2) viszonya felvet és amelye­ket csu­pán nagyon terjedelmes tudományfilozófiai elemzésekkel lehetne megragadni, (H2)-t nem általá­nosság­ban kí­ván­juk bizonyítani, hanem tanulságos esettanulmányokon szemléltetjük. Ezért jelen pályázat közép­pont­já­ban olyan esettanulmá­nyok állnak majd, amelyek célja az, hogy alátámasszák (H1) implauzíbilitását és (H2) plauzíbilitását.

 

 

2.            Szakirodalmi előzmények

2.1.         Tendenciák a tudományelméletben

2.1.1       Az ellentmondásos elméletek kezelése a tudományelméletben

 

Mint tudjuk, az ellentmondás-mentesség elve a tudományelmélet standard felfogása szerint a tudomá­nyos ra­cio­na­litás egyik alapvető tartópillére, ezért semmiképp sem adható fel:

 

 „[…] könnyen kimutatható, hogy amennyiben elfogadnánk az ellentmondásokat, akkor mindenfajta tu­do­má­nyos tevékenységet fel kellene adnunk: az ellentmondások elfogadása a tudomány teljes összeomlását jelentené” (Popper, K.: Conjectures and Refutations. London, 1962, 313; kiemelés az eredeti­ben).

 

Az ellentmondásos el­méletek ugyan­is azért nem fogadhatók el, mert destruktív logikai és ismeretelméleti követ­kez­mé­nyek­kel járnak. A köz­felfogás szerint (a) egy logikai ellentmondásból bármilyen kijelentés levezethető, (b) az el­lent­mon­dá­sok nem lehetnek igazak, (c) az ellentmondásokban nem hihetünk racionálisan, (d) ha az el­lent­mon­dások el­fo­gadhatók lennének, az emberek nézeteit nem lehetne racionálisan bírálni és (e) ha az ellent­mon­dásokat el­fogadnánk, semmit sem lehetne tagadni (ld. Priest, G.: What is so bad about contradictions? The Journal of Philosophy XCV (1998), 410-426). Ugyanakkor tudjuk a következőt:

 

„A tényleges tudományos gyakorlat valamint azok az elméletek, amelyek e gyakorlat keretében létre­jön­nek, úgy látszik, még a legalapvetőbb metodológiai szabályokat is durván megsértik, köztük a leg­ke­vés­bé vitatottat: az ellentmondásmentesség, azaz a belső konzisztencia törvényét is. [...] Azt a tényt, hogy kölcsönösen inkon­zisztens állítások külön-külön konfirmálhatók vagy alátámaszthatók a rendel­ke­zés­re álló empirikus evidencia alapján, a tényleges tudománnyal kapcsolatban a tudományfilozófusok ré­gen felismerték és jól tudjuk. [...] Ugyanakkor a belső (és külső) konzisztenciát az ideális tudomány összes kritériuma közül mindig is a legalap­vetőbbnek és a legkevésbé vitatottnak tartották” (Fehér, M.: The Essential Tension (On the Role of Inconsistencies in Science). Studies in Soviet Thought 39, 1990, 231 sk.).

 

A tudomány gyakorlata és a tudományról alkotott ideálkép közötti ily módon jellemzett feszültség feloldására az utób­bi két-három évtizedben a logiká­ban és a tu­do­mány­elméletben egyre határozottabban vetődött fel az ellent­mon­dások ke­zelésének igé­nye. E hang­súly­át­he­lyezésben jelentős szerepet játszott az ún. „parakonzisztens logi­kák” kialakulása, me­lyek legfőbb jel­lem­zője az, hogy ellentmondásos rendszereket ellentmondásmentesen képesek rekonstruálni. (A pa­ra­kon­zisz­tens logikák működési elveiről közérthető és világos áttekintést nyújt pl. Priest i.m., Fehér i.m. valamint Fehér, M.: Fallibility (A Comment on P.Klein's 'The Virtues of In­con­sist­ency). Epistemologia XIII (1990), 337-344. Megjegyezzük, hogy az ellentmondásoknak a nyelvészeti elmé­let­al­ko­tásban játszott sze­repét ed­dig kevesen vizsgálták. E témakör alapműveinek tekinthető Moravcsik Edit két írá­sa, me­lyek ta­nul­sá­gos és szisztematikus áttekintését nyújt­ják a szintaxisban fellépő ellentmondás­oknak: Mo­rav­csik, E.: Why is Syn­tax Complicated? In: Eid, M. & Iverson, G. (eds.): Principles and Prediction: The An­aly­sis of Natural Lan­guage. Amsterdam & Philadelphia: Benjamins, 1993, 73-92; valamint Moravcsik, E.: Syn­tax. An Introduction. Amster­dam / Philadelphia: Benjamins, 2004 (sajtó alatt). Az ellentmondásoknak tudo­má­nyos elméletekben játszott szerepéről átfogó áttekintést nyújt Meheus, J. (ed.): Inconsistency in Science. Dordecht: Kluwer, 2002.)

 

 

2.1.2       A plauzíbilis érvelés szerepe a tudományos elméletalkotásban

 

A pa­ra­kon­zisz­tens logikák kidolgozásával párhuzamosan, de attól részben független fo­lyamatok ered­mé­nye­kép­pen (vö. Nickles, T.: Scientific Discovery and the Future of Philosophy of Science. In: Nickles, T. (ed.): Sci­en­tific Discovery, Logic and Rationality. Dordrecht: Reidel, 1980, 1-59) a tudományfilozófu­sok ér­dek­lő­désének súly­pontozása is differenciáltabb lett: lezárt el­méletek logikai szerkezetének vizsgálata mellett az elméletalkotás és a problémamegoldás folyamata is érdekes ku­tatási témává vált. A problémamegoldás folyamata szo­ro­san összefügg az ún. plauzíbilis következtetések alkalmazásával. A plauzíbilis következtés fogalmán Pólya György nyomán olyan következtetéseket értünk, amelyek közös tulajdonságait első megközelítésben két pont­ban fog­lal­hat­juk össze:

 

„Az első pont: hiányzik belőlük a szigorú értelemben vett egzakt bizonyítás bizonyossága. A má­so­dik pont: lényegesen új tudás megszerzéséhez segítenek hozzá, sőt, nem tisztán matema­tikai vagy logikai tu­dás szerzé­sében – tehát bármely, a fizikai világra vonatkozó tudás szerzé­sében – egye­nesen nélkülöz­he­tetlenek. Azt az okoskodást, amely az ilyen bizonyítás alapját alkotja […] 'plauzíbilis okoskodás'-nak ne­vezhet­jük” (Pólya, Gy.: A gondolkodás iskolája. Budapest: Typotex, 1994, 90. ki­emelés tő­lünk).

 

A tudományos elméletekben fellépő ellentmondások és a plauzíbilis következtetéseknek a problémamegoldás folyamatában való alkalmazása között szoros összefüggés áll fenn. Ezen össze­függés vizsgálatának klasszi­kusai mindenekelőtt Pólya György és Nicholas Rescher írásai (vö. töb­bek kö­zött Pólya, Gy.: A prob­lémamegoldás is­kolája. Budapest, Tankönyvkiadó, 1985, II. kötet; Pólya, Gy.: A plauzíbilis kö­vet­kez­te­tés. Bu­dapest: Gondolat, 1989; Pólya, Gy.: A gondolkodás iskolája. Budapest: Ty­po­tex, 1994; Rescher, N.: Plaus­ible Reasoning. Assen/Amsterdam: Van Gorcum, 1976; Rescher, How Ser­ious a Fallacy is Inconsistency? In: Ar­gu­mentation 1, 1987, 303-316; Rescher, N. & Brandom, R.: The Logic of Inconsistency. Ox­ford, 1980).

A tudományos elmé­letalkotás folyamata ugyanis – a standard nézet elképzelésével ellentétben – nem bont­­ható szét egy privát szakaszra, a felfedezés szakaszára, illetve egy publikus szakaszra, amikor is a felfedezett össze­függése­ket igazoljuk. Az elméletalkotást ehelyett problémamegoldásként, vagyis a rendelkezésünkre álló, csupán többé-kevésbé megbízható és gyakran inkonzisztens állításhalmazt alkotó informá­ciók folyamatos felülvizsgálásaként értelmezhetjük, amikor is fel kell térképeznünk a lehetséges al­ternatívákat, és ki kell válasz­ta­nunk a legplauzíbilisebbet. Eh­hez azonban túl kell lépnünk a tisztán formális szempontokon.

A plauzíbilis következtetések egyik fontos tulajdonsága, hogy (explicit és/vagy látens) feltevéseik kö­zött talál­ható legalább egy bizonytalan igazságértékű állítás. Ebből viszont az következik, hogy a plauzíbilis kö­vet­keztetések – a deduktív következtetésekkel ellentétben – olyan szituációkban is alkalmazhatók, amelyek­ben hiányos és bizonytalan információk alapján kell érvelnünk.

A plauzíbilis következtetések egy további lényeges jellemzője azonban az, hogy csupán a konklúzió hi­he­tősé­gének növekedését biztosítják, nem vezetnek bizonyosan igaz állításokhoz. Ez azt je­lenti, hogy a plau­zí­bi­lis kö­vet­kez­tetések alkalmazása egymásnak ellentmondó alternatívákhoz vezet­het: lehetséges, hogy egy ál­lí­tás és ezen állítás ta­gadása mellett is szólnak érvek. A plauzíbilis következtetések ennek ellenére a tudomá­nyos el­méletalkotás nélkülözhe­tetlen eszközei: lehetővé teszik ugyanis, hogy a rendelkezésünkre álló informá­ciók alap­ján egyaránt lehetséges alterna­tívát je­lentő, azonban egymást kölcsönösen kizáró hipotézisek hihetősé­gét össze­hasonlítsuk, és eldöntsük, melyiküket tartjuk a legjobb alternatívának. Ily módon a problémamegoldás fo­lya­matát egy ciklikus eljárásnak tekinthetjük, amelynek során prizmatikusan, azaz az adott problémát más-más né­zőpontból szemlélve mérlegeljük a szóba jöhető megoldások hihetőségét, és megpróbálunk egy olyan hi­po­té­zis­rendszerhez jutni, amely immár nem tar­talmaz ellent­mondásokat.

A plauzíbilis következtetések tehát egyrészt az ellentmondások fel­lépésének egyik lehetséges forrásai, más­részt az ellentmondások feloldásának egyik lehetséges eszközei (ld. részletesebben Ker­tész / Rákosi: Ellent­mon­dás és plauzíbilis következtetés a nyelvészetben i.m.).

 

 

2.2.          Eddig elvégzett előmunkálatok

 

A nyelvészeti elméletalkotás argumentációs szerkezetének vizsgálatához kutatócsoportunk tagjai olyan elő­mun­ká­la­tokat végeztek el, amelyek lehetővé teszik a jelen pályázat alapproblémájának részletes tárgyalását és meg­oldási lehe­tőségeinek szisz­te­matikus feltárását. Ezen előmunkálatok a következők:

(1) A plauzíbilis érvelés szerepét a német nyelv szegmentális fonológiájának alapján egy didaktikai kon­cepció ke­retében részletesen bemutatja Kertész A.: Heu­ristik der deutschen Phonologie. Eine elementare Ein­führung in Strategien der Problemlösung. Bu­da­pest, 1993. valamint Kertész A.: Nyelvészet és tudomány­el­mé­let. Budapest: Aka­démiai Kiadó, 2001.

(2) A német nyelv egyik szegmentális fonológiai elméletének argumentációs szerkezetét a plau­zíbilis kö­vetkezteté­sek szerkezetének feltárásával részletesen elemzi Rákosi Cs.: Nyelvészeti elméletek ar­gu­men­tációs szer­kezetének elemzése. PhD értekezés, Debrecen (előkészületben).

(3) A plauzíbilis következtetések és a parakonzisztencia összefüggését is explicite tárgyaló fejezeteket tar­talmaz Kertész A.: Philosophie der Linguistik. Studien zur naturalisierten Wissenschaftstheorie. Tübingen: Narr, 2004, 441 o.

(4) A plauzíbilis érvelésnek egy moduláris és egy holista kognitív szemantikai elméletben játszott sze­re­pét részlete­sen tárgyalja Kertész A.: Cognitive Semantics and Scientific Knowledge. Case Studies in the Cog­ni­tive Science of Science. Amsterdam / Philadelphia: Benjamins, 2004, 261 o.

(5) Néhány további esettanulmányt a következő írásokban mutattunk be: Kertész, A. & Rákosi, Cs.: Plaus­ible Reasoning in a Theory of German Affricates. Sprachtheorie und germanistische Linguistik; Kertész A. & Rákosi, Cs.: Ellentmondás és plauzíbilis következ­te­tés a nyelvészetben. Előtanulmány nyelvészeti elméletek argumentációs szerkezetének vizsgálatához. I. rész. Ma­gyar Nyelv; Kertész A. & Rákosi, Cs.: Ellentmondás és plauzíbilis következtetés a nyel­vészetben. Előtanulmány nyelvé­szeti elméletek argumentációs szerkezetének vizsgálatához. II. rész. Magyar Nyelvr.

(6) Jelen pályázat szerves folytatása a Nyelvészeti elméletek referenciája c. kutatásnak. E kutatás ered­mé­nyeit a (4) pontban említett monográfia foglalja össze a nemzetközi szakmai közvélemény számára. A könyv két kognitív sze­mantikai elmélet példáján arra a következtetésre jut, hogy a teoretikus terminusok referen­ciá­já­nak problémája szorosan összefügg a plauzíbilis érvelésre jellemző ún. "részleges bázis" (Pólya 1980 i.m.) sajá­tos­ságaival. A nyelvészeti elmé­letek plauzíbilis következtetéseken alapuló argumentációs szerkezetének vizsgá­la­tára azonban e monográfiában még nem kerülhetett sor.

 

 

3.            A kutatás részfeladatai és ütemezése

 

A (H2) hipotézis alátámasztásának alapvetően két szükséges előfeltétele van:

(1) Egy olyan metaelmélet kidolgozása, amely (i) összhangban áll a tudományelmélet jelenlegi tenden­ciái­val (vö. a 2.1. pontot), (ii) tükrözi saját korábbi kutatásaink eredményeit (vö. a 2.2. pontot) és alkalmas az in­kon­zisztens adathalmazból kiinduló plauzíbilis érvelés szerkezetének feltárására;

(2) E metaelmélet alkalmazásával több, a nyelvtudomány egymástól lényegesen különböző részterüle­tei­ről származó elméletre vonatkozó esettanulmány végrehajtása. Azt, hogy az esettanulmányok egymástól mind tar­talmilag, mind szerkezetileg lényegesen különböző elméletekre vonatkozzanak, az indokolja, hogy csupán így vá­lik lehetségessé a nyelvészeti elméletalkotás logikai szerkezetére vonatkozó általánosítások megfogalmazása.

A elmondottakkal összhangban (H2) alátámasztását a következő részfeladatokra bontjuk:

2005: A metaelmélet alapvonalainak kidolgozása és publikálása legalább 2 idegen nyelvű tanulmány­ban. Rá­kosi Csilla megvédi PhD értekezését.

2006: Esettanulmányok elkészítése a német affrikáták elméleteinek argumentációs szerkezetéről. Rákosi Csilla önálló monográfiaként publikálja értekezését.

2007: További esettanulmányok elkészítése és publikálása a generatív szintaxis és a holista valamint a mo­dulá­ris kognitív nyelvészeti elméletek példáján.

2008: Az eredmények összegzése és egy angol nyelvű, neves nemzetközi kiadónál publikálható mo­no­grá­fia előkészítése. A monográfia publikálására csupán a jelen pályázat lezárását követően kerülhet sor.

                Összefoglalva:

 

Év

Részfeladat

Ellenőrzési pontok

2005

A metaelmélet kidolgozása

2 tanulmány valamint egy PhD ér­tekezés

2006

Esettanulmányok készítése a német aff­rikáták elméleteinek argumentá­ci­ós szerkezetéről

2 tanulmány, 1 monográfia

2007

További esettanulmányok

2 tanulmány

2008

Az eredmények összegzése

2 tanulmány publikálása és egy an­gol nyelvű monográfia előké­szítése

 

 

4.            Várható eredmények

 

(1) Várható eredményeink eredetiek egyrészt azért, mert  tudomásunk szerint a 3. pontban említett ko­ráb­bi publikációinkban mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban elsőként mutatunk rá arra, hogy a nyelvé­sze­ti elméletek szerkezete erősen argumentatív jellegű és alapvetően a plauzíbilis érvelés esz­köz­tá­rát alkalmazza. A ter­vezett kutatás e megfigyelést szintetizálja, s ennek eredményeképpen kimutatja azt, hogy a nyelvészeti el­mé­le­tek szerkezete meghatá­rozó mértékben különbözik a tudományelmélet standard nézetének feltevéseitől.

(2) Másrészt eredetinek tekinthetők várható eredményeink azért is, mert részletes, egymástól lényege­sen kü­lönböző nyelvészeti elméletekre vonatkozó esettanulmányok révén olyan általánosítható következtetések­hez vezethet­nek, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a tudományos problémamegoldás mechanizmu­sá­nak vizsgálatával foglalkozó általános tudományelméleti kutatásokhoz.

(3) Ezen sajátosságok feltárásának azonban nem csupán desk­rip­tív funkciója lehet, hanem normatív is. A ki­dolgozásra kerülő metaelméleti reflexió pél­dául rá­világíthat a plauzíbilis kö­vetkeztetési sémák tu­datos és ref­lektált al­kal­ma­zásának termé­kenysé­gére a nyel­vészeti problémameg­oldásban; tudatosíthatja olyan heuriszti­kák kidol­go­zá­sá­nak szükséges­ségét, ame­lyek kiaknázzák az inkonzisztens adathalmaz alap­ján való plauzíbilis ér­velés technikáit a nyelvé­szeti prob­lé­mák minél kevesebb információvesztéssel járó meg­oldása érdekében; fel­mu­tathat olyan meg­oldási le­he­tő­ségeket is, amelyekre a saját tevékenységére a me­taszinten nem vagy hibásan ref­lektáló nyel­vész nem fi­gyel fel; a sor folytatható. Tehát kimondhatjuk: A nyel­vészeti elméletalkotás gyakor­la­tá­val össze­egyez­tet­hető metaelméleti reflexió hoz­zá­járulhat a nyel­vész előtt álló tárgytudomá­nyos fel­adatok meg­oldásához. (E tételhez más me­ta­el­mé­le­tek példáján ld. még pl. Kertész A.: On the Contribution of Meta­science to Cognitive Linguistics. Linguistische Berichte 190 (2002), 207-228; Rákosi Cs.: Nyelvészeti el­mé­le­tek argumentációs szerkeze­té­nek elem­zése. PhD értekezés. Deb­recen (előkészület­ben); ál­ta­lá­nos­ság­ban pedig Auroux, S. & Kouloughli, D. (1993): Why is there no 'true' philosophy of linguistics? In: Harré, R. & Harris, R. (eds.): Linguistics and Philosophy: The Controversial Inter­face. Oxford: Pergamon, 1993, 21-44).

(4) Azzal, hogy (H1)-gyel szemben (H2) mellett érvelünk, nem kérdőjelezzük meg sem a nyelvtudo­mány raci­onalitását, sem tudományos voltát, sem nimbuszát. Mindössze ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy a ref­lektálatlanul el­fogadott normák és a nyelvtudomány tényleges argumentációs praxisa közötti távolság csök­ken­jen. E távolság csök­kentése a tudományelmélet jelenlegi állása szerint a metatudományos reflexió egyik leg­fontosabb feladata.

(5) Kutatásunk témájából megszülethet egy PhD értekezés, legalább két monográfia, valamint számos ma­gyar és idegen nyelvű publikáció.

 

Vissza a nyitólaphoz